+7 (495) 419-04-56

Visszahívás kérése

Hírek

Hírek

Az első két árnyalata
07.07.2017

A 2017 évi, Marina Gorka mellett zajló EkoFesztivál vendégei, a jövő közlekedése gördülőállományainak felemelő bemutatója és a régen várt hasonló gondolkodású emberekkel való beszélgetések mellett, élvezhették a virágzó kertek illatát is - és nem csak az EkoTechnoPark területén, hanem a horgonyfeszítő állomások és a vendégház tetején is.

Gyakorlatilag ezzel egy időben az egyik belorusz Internetforráson megjelent egy hír arról, hogy egy ENSZ Fejlesztési Program és a Természeti Erőforrások minisztériuma közös projektjének keretein belül Belorussziában megjelent az első "zöld tető", egy Marina Gorkában található középiskola tetején.

Ahogy a régi anekdotában is, a legérdekesebb az, hogy pontosan ebben a városban jelent meg és nem csak a napokban, hanem még tavaly.   És nem a  középiskola tetején, hanem a SkyWay EkoTechnoParkban: Ahogy még 2015 októberében leközöltük, a "Hútrechnológiák" Zrt és a "Puhovicsi terület" megyei közösségi egyesülete "Épületek zöldtetői" név alatt futó közös kezdeményezése megkapta az ENSZ Fejlesztési Programjának támogatását, amit A.E. Junitszkij bio és agrártechnológiai helyettese, Belorusszia egykori földművelésügyi és mezőgazdasági miniszter helyettese, V. K. Pavlovszkij a tudományok kandidátusa javasolt.

A SkyWay technológiái Anatolij Junitszkij által a kezdetektől fogva -   a környezet egészségesebbé tétele révén - az emberi élet jobbítása érdekében kerültek kifejlesztésre. A húrszállítás ezen aspektusának a főkonstruktőrünk 15-20 éve kezdett figyelmet szentelni, amikor is a városi földek hiánya és a zsúfolt városi körülmények miatt kiéleződött az épületek, föld alatti, a félig föld alatti garázsok, felüljárók és más mesterséges építmények tetőinek hasznosítási kérdése, és megjelent a különféle földfelszíni elemek segítségével ezeket elfedendő és jól álcázó zöld növényzeti ültetvények igénye. Az utóbbi időben a zöld növényzettel lefedett területek bővülése lassabban megy végbe, mint ahogy nő a városok népessége, aminek következtében a városok lakóinak köztéri ültetvényekkel, kertekkel parkokkal való ellátottsága észrevehetően csökken. A SkyWay létrehozójának elképzelése szerint, a zöld tetők kell, hogy biztosítsák a magasabb életszínvonalat és az emberek jobb egészségi állapotát, valamint az ellenséges városi környezetet kényelmesebbé és a természeti feltételekhez közelebb állóvá kell, hogy varázsolják.

Együttműködés az ENSZ-szel

Sajnos a társaságunk részéről az ENSZ Fejlesztési Programjával való további együttműködés egy sor objektív feltétel miatt nem jöhetett már létre, elsősorban a túlságosan is merev szervezeti ajánlási listák miatt, amelyek azt határozzák meg, hogy kivel lehet és kivel kell együtt dolgozni. Ennek eredményeként a "Húrtechnológiák " Zrt ugyan elnyerve a támogatást, de vissza is mondta azt, és saját számlára fejezte be az ebben az irányba megkezdett munkát. Múlt év szeptemberében volt bezöldítve a SkyWay közlekedési-logisztikai központjának a teteje - amely építészetileg az első feszítő horgony állomással van összeintegrálva, majd ez év májusában - a vendég ház teteje - is kizöldült. Ugyancsak elvégeztük a második feszítő horgony állomás zöld növényekkel való beültetési munkáit is. Mivel mindez sokkal hamarabb és nagyobb léptékben ment végbe - és kevesebb összegből, mint amit az ENSZ Fejlesztési programja által erre kizárólagosan jogosult cégének kellett volna mindezért kifizetni - úgy látjuk, hogy a meghozott döntés helyes volt.

Az általunk ismert adatok szerint, az "marina gorkai középiskola"   melegháza tetejének bezöldítése, kb. 100 m2-t érintett ( a projekt az ENSZ FP támogatása terhére került megfinanszírozásra, az ünnepélyes megnyitó 2017.06. 27.-én volt). Ez idő alatt a "Húrtechnológiák" Zrt 2016-2017-ben 3 zöld tetős projektet is elvégzett, lakó és ipari épületeken vegyesen - összesen 236 m2-nyi felületen. A már rendelkezésre álló tapasztalat felhasználása mellett, a saját munkánknak jelentős pozitív hozadéka is van: A Belarusz Tudományos Akadémia tudományos intézeteivel együttműködve a társaság kidolgozott a tetők bezöldítésére egy speciális talaj összetételt, összeállítva annak Technikai megfelelőségi előírását, majd a speciális talajösszetétel regisztrációját is megszerezte a Belarusz Állami Szabványügyi hivatalnál.   Ez azt jelenti, hogy immáron jogunk van eladni ezt a speciális talajt az országunk egész területén.

Tehát egy csapásra több tevékenységi terület is kifejlesztésre került ebben az irányban: A lakóépületek tetőinek bezöldítése mellett, Anatolij Junitszkij, a feszítő horgony állomások építési költségeinek jelentős lecsökkentése céljából, kidolgozta a beton helyett több méteres talajréteg felhasználásának pontos technológiáját is . Így értük el jó néhány ötlet párhuzamos megvalósulását. Ezen túl a tetőn a kertünk, már egyszer át is telelt, így bizonyítva be a teljes életképességét, sőt benne a növények már gyümölcsöket is hoznak. Az almák ezeken a helyeken különlegesen finomak, sőt az EkoTechnoParkot az Egyesült Arab Emírségekből nem régiben meglátogató magas rangú hivatalnok az itt termet epret megkóstolva, azt a legfinomabbnak nevezte, mind közt amit egész életében evett. Említésre méltó az a tény is, hogy a tudósainknak sikerült a kerti és tetőn termesztett növényekben a tápanyagok bőséges tartalékát is biztosítani, akár egy egész évszázadnyi időtartamra is.

Ily módon a "Húrtechnológiák" Zrt elsőként és abszolut önállóan valósította meg tető zöldítési projektjét, mindezt sokkal rövidebb idő alatt és minden konkurensénél hatékonyabban. Így jelenleg kizárólagos tulajdonosa egy valóban különleges technológiának.

Ugye felemelő érzések ébrednek bennünk, amikor ezeket a híreket olvassuk? De, nem is ez a legfontosabb. Egyáltalán nem fontos ki volt az első. Sokkal fontosabbak az emberek fejében kicsírázó új "zöld" gondolatok. Ez a valódi elismerés! Az, ami korábban elképzelhetetlennek tűnt, vagy legalább is furcsának, egyre inkább beépül az életünkbe, hogy jobbá tegye azt. Azaz, eltekintve a hasonló publikációk pontatlanságaitól, azok olvasásakor (és ide leginkább a megkopott szovjet stamp illik) a mély elégedettség érzését éljük át.

Forrás: http://rsw-systems.com/

Vissza a hírlistához

Iratkozz fel és legyél kövesd a SkyWay Capital híreit