+7 (495) 419-04-56

Visszahívás kérése

Kozmikus jelleg

A Bolygószintű Szállítási Eszköz (BSZE) kínálta lehetőség – az egy alkalommal felvihető millió tonnányi teher, amit a modern kozmikus rakétákkal csak 60.000 év alatt lehetne feljuttatni.

Kozmikus jelleg

Ha lekövetjük az ember útját a megjelenése kezdeteitől, akkor észrevehetjük, hogy már az ősember is a technokratikus fejlődési útra tette le a voksát, hiszen folymatosan fejlesztette a primitív munkaeszközeit. És ma is a technikai fejlődésben, sok tudós látva a veszélyes technológiák használatának az élőhelyünkre kifejtett halálos következményeit, arról gondolkodik, hogy azokat a bolygó határain túlra kellene száműzni. Hiszen a kozmoszban használt káros technológiák már abszolút nem károsítják a flóránkat és faunánkat valamint a halásos sugárzástól és a kozmikus portól a Földünket megvédő atmoszférát. Sokan egyelőre még nem értik, hogy az élőhelyünk határai nem fejeződnek be a lakásunk küszöbénél, hanem jóval szélesebb horizontokkal rendelkeznek.


A világunkban minden összefügg: a ház, a természet, a Föld bioszférája – és a bennük lezajló folyamatoktól függ az egész életünk és az új generációk jövője. A levegő nélküli kozmikus teret ipari célokra felhasználni – ez nagy lökés lehet a modern technológiák fejlesztésében és csillogó perspektíva az utódok számára a teljesértékű élet megvalósítására a Földön. Ezenkívül ez energetikai szempontból is hatalmas hozadékot jelent, mivel a nap az ingyenenergia kimeríthetetlen forrása. A kozmikus ipar mellett szól az is, hogy a káros technológiák hulladékai, amik a Földön az emberre és a természetre is károsak, a kozmoszban senkinek sem tudnak semmilyen kárt okozni. Ha a rakéta ágazatot vesszük, akkar az ma egyáltalán nem hatékony, mivel hozzájárul az ózon védőréteg elvékonyodásához és a rajta való lyukak keletkezéséhez, amik nem kis kárt okoznak a élőhelyünknek. A Bolygószintű Szállítási Eszköz a legoptimállisabb út terhek föld körüli orbitális pályára állításához. Bármilyen gyártás megkezdéséhez első sorban annak helyszínéhez nagy mennyiségű terhet, anyagokat, technikát és kiszolgáló személyzetet kell szállítani. Hogyan lehet ezeket kijuttatni a kozmoszba? Még 1977-ben egy nagyszerű orosz tudós A. Junitszkij mérnök egy Bolygószintű Szállítási Eszköz (BSZE) létrehozása gondolatát fogalmazta meg. Ennek a bolygószintű szállítási rendszernek a működési elve a fizika törvényein alapszik. A BSZE egy – speciális néhány 10 méter és 100 méter magasságtartományban álló felüljáró jellegű tartószerkezeten nyugvó kerék, amely a Földet az egyenlítő vagy közel az egenlítője mentén fogja körbe. Ez a tartószerkezet úgy föld mint a vízfelületre is telepíthető. A BSZE feltételezett lehetősége – hogy egyetlen úttal képes milló tonna terhet az űrbe feljuttatni, ami modern rakétákkal kb. 60.000 évig tartana. A gazdasági számítások azt mutatják, hogy 1 kg teher feljuttatása 1USD-ba kerülne. A BSZE kozmikus ipari felhasználásának hasznáról az a tény is tanúskodik, hogy nem szükségesek hozzá hatalmas és drága rékéta meghajtóművek és nagy energiafelhasználás, hiszen ez a rendszer belső tartalékok alapján működik. Nem kevésbé fontos az sem, hogy a terhek feljuttatásának folyamata technikailag sehogy sem hat a környező világra, ami reményteli garanciát nyújt az projekt ökológiai tisztaságára és balasetmenetességére.


Iratkozz fel és legyél kövesd a SkyWay Capital híreit